2011. október 19., szerda

Téglából és fából építünk, de elvi falakat bontunk / Interjú

"Gondégetésre vágyom. Olyan lehetőségre, amellyel, ha felgyújtom a mostani helyzetet, az alapok megmaradnak, és azokból új koncepció alapján építhetek."



Téglából és fából építünk, de elvi falakat bontunk

„Az Össztűz a magyarországi művészeti és műszaki felsőoktatásban végzett, vagy jelenleg is tanulók számára kiírt országos pályázat, mely azt vizsgálja, hogy tűz és tégla, valamint fa együttes használatából milyen műalkotásokat lehet készíteni, ami egyszerre public-art, performansz és kortárs szobrászat.”

2011. október 17., hétfő


Tűz és PIKNIK BUDAPESTEN
Városban tüzet rakni?! Ráadásul három köbméter fával?! Miért ne!



Piknikeztél már Tűzoltókkal?
Voltál már egy 37 méter magas létra tetején?
Végignézted már, hogyan készül egy meghökkentő műalkotás?


Lassan a végéhez közeledik az Össztűz című programsorozat. Ennek befejezéseként az október 10-éig leadott pályaművekből kiválasztott alkotások október 22-ére megvalósulnak és működés közben megtekinthetőek lesznek a Békásmegyeri Tűzőrség udvarán.


Időpont: 
2011. október 22., szombat  10 órától 22 óráig


Helyszín: 
Békásmegyeri Tűzőrség, 1039 Budapest, Ipartelep utca 9.
(A Tűzőrség megközelíthető gépkocsival, BKV-val, és kerékpárral is)
A megvalósításra kerülő alkotások:

Szabadság szelleme
Katartikus társadalomkritika csak erős idegzetűeknek! Meddig mehetünk még el? Van még esélyünk?


Alkotók: Ferth Tímea (MOME), Farkas Ádám (SZIE-YMÉK), Pifkó Dániel (MOME), Szegedi Dávid Olivér (SZIE-YMÉK), Tóth Antal Máté (SZIE-YMÉK)


Főnix
Légy része a nap folyamán kialakuló problémamegszüntető performance-nak! A "Főnix" egyszerre konstrukció és dekonstrukció, születés és elmúlás!

Alkotók: Bitay Mátyás (MOME), Butora Tamás (MOME), Csernátony Fanni (MOME), Nachtmann Brigitta (MOME), Szőke Márta (MOME)





Térátírás
Megérkezés, megismerés, rendeződés, felemelkedés, téralkotás, lángolás, átalakulás, sugárzás, megnyugvás

Alkotók: Bari Márk (SZE), Bariska Péter (SZE), Förhécz Attila (SZE), Gellén Boglárka (SZE), Halász Ádám (SZE), Horváth László (SZE), Kohonicz Mihály (SZE), Löw Attila (SZE), Nosticzius Anita(SZE), Pintér Katalin (SZE), Salacz Ádám (SZE), Salacz Orsolya (SZE), Szalánczi Donát (SZE), Tóth Balázs (SZE)


                   

Egész napos programok:
• a műalkotások építése, téglával, fával, tűzzel és…
• tűzoltó szertárak csoportos megtekintése
• tűzoltási bemutató testközelben
• tűzoltóruha próba
• tűzoltóautó simogató
• városnézés a tűzoltó szerkocsi 37 méter magas létrájáról


Egész nap DJ Bem finom hangzásai, valamint a Fröccs zenekar és MrMasters közös zenei kísérletei szórakoztatnak majd.


A PIKNIK kellékeit az időjárásnak megfelelően bővítsd meleg, de tánclépésekre is alkalmas ruházattal, egy bögrével, hogy egy forró itallal a kezedben az alkotások meleg fényénél érezd jól magad egészen este tíz óráig.


Sok szeretettel és melegséggel várunk egy rendhagyó piknikre!

További információért kövess minket az esemény honlapján, blogon, vagy a Facebook oldalán.

Támogatók









Az Össztűz program az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola szervezésében valósul meg





http://www.bkf.hu/index.php

2011. október 12., szerda

Köszönjük a sok-sok beérkező pályaművet! Örömmel tapasztaltuk, hogy megvalósítható a különböző szakmák közötti kommunikáció, sőt, azok képesek közös álláspontok megfogalmazására! Hamarosan közzétesszük a nyertes pályaműveket.

2011. október 9., vasárnap

Lassan a végéhez közeledik az Össztűz c. programsorozat. Ennek befejezéseként az október 10-ig leadott pályaművekből választja majd ki a zsűri azokat, amelyek október 22-re megvalósulnak és működés közben megtekinthetőek lesznek a Békásmegyeri Tűzőrség udvarán, ami az esemény idejére nyitott kapukkal várja az érdeklődőket.
A szervezők egy rendhagyó PIKNIKKEL és érdekes programokkal készülnek, hogy a látvány mellett a hangzás is a hétvégi program része legyen. Elöljáróban csak annyit, hogy ott lesz a FRÖCCS, mrmaster és Dj Bem !

2011. október 5., szerda

Public-ról, kortársról a Ludwig Inzert-ben

Kedves Össztüzelők! 

Egy hasznos program a finis előtt október 6-án csütörtökön!
A József Körút 70 alatt található Ludwig Inzert októberi programjai széles körben járják körül a köztéri művészet, public art, street art, közösségi terek és közösségi művészet kérdését. Előadások, kerekasztal beszélgetés, nyitott műterem látogatás, tematikus városi séta, kreatív workshop várja az érdeklődőket, amelyeknek témája a köztéri murália fejlődéstörténetétől, kortárs köztéri és közösségi művészeti projekteken át a józsefvárosi street art gyűjtésen alapuló nagyvárosi régészetig ível.  A programok szerdánként és csütörtökönként 17 órától kerülnek megrendezésre.

2011. október 3., hétfő

Gaston Bachelard

Gaston Bachelard

The Psychoanalysis of Fire

Fire and Respect: The Prometheus Complex


A Fire and Respect: The Prometheus Complex című rész gondolatmenetében Bachelard a tüzet ellentmondásos jelenségként írja le, ami egyszerre személyes és univerzális, melegít és büntet.

A tűzhöz kapcsolódó tisztelet elsődleges forrásának a tanulást nevezi meg, melyet a tűzhöz fűződő gyermekkori tiltásokból, kézre verésekből eredeztet, amit csak követ a tűz tényleges fizikai megtapasztalásából származó tisztelet. Így a tűz az általános tiltás tárgyává válik, ami a fizikai fenyítéstől idővel az értelemre ható meggyőzésbe vált át.

Bachelard úgy véli, hogy az így rárakódó jelentések miatt nagyon nehéz a tűzről előítélet mentes tudást szerezni, amit csak egy okos engedetlenségnek (clever disobedience) nevezett attitűddel lehet elérni. Bachelard megjegyzi, hogy a városi gyerekek, mivel nincs lehetőségük a szülők elől elbújva titokban tüzet gyújtaniuk, megmenekülnek a Prométeusz-komplexustól.

Bachelard megfogalmazásában a tűz birtoklása, a Prométheusz-komplexus a folyamatosan fejlődő, az apáikon túllépő fiúk szimbóluma. Ennek okán tudásunk tökéletesítésével remélhetjük, hogy elérjük azt a szellemi állapotot, amellyel tanáraink és apáink is rendelkeznek. A Prométheusz-komplexus az intellektuális élet Ödipusz-komplexusa.

Ez a fajta tudásvágy, a tudás keresése, az experimentalizmus Bachelardnál egyfajta ráépülést – „to know as much as our fathers, more than our fathers” jelent.

Bachelard a tűz tudományban elfoglalt helyzetéről megállapítja, hogy ellentétben az elektromossággal, a tűznek nincs saját tudománya. Emiatt a tudo­mány előtti elmének egy komplex jelensége a tűz. Mindezek a kortárs–hagyományos ellentétpár felszínénél sokkal mélyebb szintre helyezik az említett két médium viszonyát.

Sokunk számára a tűz könnyedén töltődik fel a megfoghatatlannal (vacuum) és a mate­riálissal (plenum, telítettség) jellemezhető dolgokkal, egyaránt megfelel a kémikus és a filozófus, a tanult ember és az álmodozó számára is.

Ezek fényében nem meglepő, hogy a kortárs művészet az alkotás eszközévé, tárgyává teszi a tüzet.

Gaston BACHELARD, The Psychoanalysis of Fire, Routledge & Kegan Paul, London 1964

http://www.filestube.com/cUL75KfJuPt5VT7dRRQiGu/Bachelard-Gaston-The-Psychoanalysis-of-Fire.html


2011. március 25., péntek

A pályázat helyszíne a Fővárosi Tűzoltóság Békásmegyeri Tűzőrségének szertárak előtti része (2-3-4 fotó) és zöld felületei lehetnek. A helyszín egy hajdani falu és egy "még hajdanibb" panel közé ékelődve fekszik. A falu fűzfás oldaláról egy térdig érő kerítés és egy árok határolja.  A kb. 3 m magas töltés tetején (2. kép) egy kb. 22x3m-es, viszonylag sík, füves terület van. A zöld felületekre tervezett építmények alá négy réteg vastagságú alépítményt kell tervezni, hogy megóvjuk a füvet a kiégéstől.
töltés fölső sík része
 
szertárak előtti placc

szertárak előtt fentről

a töltés utca felé eső lankás része

a töltéssel határolt udvar kintről

falu

város

2011. március 7., hétfő

FÓRUM

Kedves Regisztrált és Leendő Pályázók!

A módosított időpontokat letölthetitek a "pályázati anyag" link LASSÚ kapcsolatára kattintva. 
 A regisztráció érvényes e-mail címe:
ossztuz.info@gmail.com


!!A pályázaton részt vehetnek a 2010-ben végzett hallgatók is!!

Itt a Blogon megjegyzésként  tudtok hagyni olyan információkat, kérdéseket ami közérdeklődésre tarthat számot. pl. Csapattagot keresel? Segítségre van szükséged? Javaslatod, kérdésed van?

Az Össztűz Csapata



FÓRUM