2014. január 28., kedd

Össztűz / Kontrollált pirománia



Össztűz

Kontrollált pirománia



Ha nagyon röviden akarnám megfogalmazni az Össztűz projekt megszületését, akkor azt mondanám, hogy az azt megelőző munkám eredményeként jött létre.

Ha azt is el szeretném mondani, hogy milyen út vezetett ehhez a köztéri művészeti projekthez, akkor szét kell szálaznom a köztéri művészeti projektjeimet és az ezzel párhuzamosan folyó személyes alkotó munkát. Mindezt röviden megpróbálom leírni.



„Bemelegítés”


2005-ben diplomáztam a MOME kerámia szakán. Még ebben az évben felvételt nyertem az intézmény doktori iskolájába. Doktoranduszként a kerámia szakirányon kezdtem el tanítani. 2008-ban az egyik feladat kapcsán különböző égetési típusokat vizsgáltunk hallgatóimmal. Egy lejtős aknás kemencében, egy gödör kemencében, és egy szabad tüzű máglyában teszteltük anyagpróbáinkat.
Saját felvetésemben azt vizsgáltam, mit tesz a nyílt láng és a füst a tárggyal. Persze sejtéseim voltak. Leginkább az egymás mellé elhelyezett lapok között keletkező korom, füst nyomok érdekeltek. Az eredmény nagyon izgalmas volt.[1] Tovább akartam vizsgálni az olyan képkészítési módokat, ahol a tűz direkt módon van jelen. Ezért döntöttem úgy, hogy kialakítok egy zárt térben is vizsgálható és szabályozható rendszert, amihez kézenfekvő volt a gyufa használata.
2008 és 2010 között számtalan kerámia és gyufa kompozíciót készítettem.[2] Ezek működtetése olyan egyszerűnek és evidensnek mutatkozott, ami felvetette a néző bevonását az alkotási folyamatba. Ez a „meta eszközöknek” elnevezett tárgyak működésbe hozását, a korom nyomokat produkáló gyufák meggyújtását jelentette.[3]
Ezzel a munkával párhuzamosan készítettem a „Hosszú expók, rövid képek”, az „Árnyas” című installációkat, majd a rá következő évben hirdettem meg először a városi szövet hibáinak  újragondolására összpontosító „public relations”  projektet. Ezek a fenntartó művészethez sorolható megközelítések a középpontba állított fizikai ill. elméleti problémákra adott válaszaikkal gyakran találtak vissza a téglához, mint a város alap pixeléhez. A városi szövethibák orvoslása pedig számos esetben hozta magával közterületek ideiglenes funkcióváltásait. Többek között így vált a Tűzoltó utcai foghíj telek „Értékek terévé”, ennek köszönhetően kezdett spontán felújítási munkákba az Erzsébet tér hajnali közönsége, így vált egy ártalmatlan hoax áldozatává a rakparti dugóban várakozó autós, és így alakulhatott játékos rajzolás helyszínévé a belváros eldobott rágókkal tarkított járdája. Vagyis egy-egy városi helyszín az ott létrehozott munkáknak köszönhetően egy rövid időre új tartalmakkal töltődött fel. [4]
Visszatérve az irányított tűzhöz Bódi Kinga meghívására részt vettem a 2010-ben nyíló  „Rajz?” című tematikus kiállításon, ami a kortárs magyar rajz különböző aspektusait vizsgálta.[5] A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében installálhattam a „Pontos-pontatlan” c. munkámat. A galéria egyik kis termében 6200 gyufaszálat helyeztem el a falakra. A gyufákból álló vízszintes „vonalat” a látogatók gyújtották be. A provokált közönség egy happening részesévé vált és a kis térben közvetlen közelről tapasztalhatta meg a tűz nyomhagyásának fényét, hőjét, hangját, füstjét.[6] 





Csináljuk nagyban!

A tűz képletes átjárhatósága és irányítása, léptékének növelése és az itt vázlatosan bemutatott munkám eredményei együttesen vezettek az Össztűz művészeti projekt ötletéhez és megvalósításához, amit 2010-ben fogalmaztam meg.:
Az Össztűz során kötőanyag nélkül, kisméretű téglából és fából ideiglenes köztéri szobrokat, tereket építünk és működtetünk. Azt vizsgáljuk, hogy milyen módon jelenhet ma meg a tűz köztereinken. Ennek során publikussá válik az alkotási, építési folyamatot mind a társ szakmák, mind a szakmán kívüliek számára.

Támogatók

Ekkor a BKF (Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskola) Alkalmazott Művészeti Intézetében (AMI) tanítottam. Itt a kerámia szakirány vezetését láthatom el a mai napig. Az első Össztűzhöz szükséges anyagi forrás egy részét a BKF segítségével az NKA-hoz benyújtott pályázatból sikerült előteremteni. A nyílt pályázati formában indított Össztűz és a kutatás folytatása a BKF segítségével, az NKA és a Wienerberger Téglaipari Zrt. támogatásából, valamint a Budapesti Tűzoltó Parancsnokság szakmai segítségével valósult meg.

Békásmegyer

Az Össztűz művészeti projekt szervezését és szakmai irányítását a kezdetektől végzem. A pályázathoz szorosan kapcsolódó feladatok mellett a választott médium, - ti. a tűz – ill. annak városi környezetbe történő „komponálása” előrevetítette, és egyből testközelbe is hozta a neokonceptuális művészet fogalma alá sorolt művészeti projekt számtalan teendőjét. Többek között ide tartozott a megfelelő helyszín felkutatása, workshop megszervezése, engedélyek megszerzése, alapanyagok, szponzoráció, kapcsolattartás a tűzoltósággal, zsűrivel, pályázókkal, dj, élő zene, mobil toalett stb. intézése. Ezen felül az elektronikus és analóg reklámok szövegezése, terjesztése, sajtó anyagok megírása ill. ellenőrzése, az ebben segítő barátok, kollégák és hallgatókkal való egyeztetések mint az egységes projekt létrejöttéhez elengedhetetlen teendőkként voltak jelen.
Az Össztűz második pályázati felhívására végül 7 felsőoktatási intézmény 17 pályaműve érkezett be, amiből három mű 2011. október 21-22-én egy városi piknik során valósult meg a Békásmegyeri Tűzőrség területén.[7]

Nagykovácsi

Ahogy korábban már írtam, a BKF kerámia szakirányát vezetem, ahol nincs férfi hallgatónk. Így ezt az egyébként nem könnyű munkát 2013-tól a BKF kerámia szakirány tisztán hölgy hallgatóiból alakult teammel folytattuk. A csapat összehangolása Nagykovácsiban történt, ahol az előző Össztűz építőanyagának újrahasznosításával épült meg a következő plasztika. A helyi játszótér fejlesztésére létrehozott jótékonysági programhoz csatlakozva egy ergonómiai és a főzés szempontjai szerint működtethető ideiglenes köztéri mű jött létre az erre szervezett projekt feladat során. Az építést keramikus hallgatóimmal, valamint néhány helyi lakos segítségével közösen végeztük. A kész plasztikán egy profi szakács készítette elő, majd főzte meg a kőlevest, amit az adományozási program részeként a plasztikából szolgáltak fel. Egy szobor ilyetén való működtetése (ti. tábori konyha) a befogadó kortárs művészethez való viszonyát helyezte más nézőpontba, ill. ideiglenesen a település közös tűzhelyeként működött. Ezen túlmenően a következő köztéri munka építésének előtanulmányaként is funkcionált.[8]

Agárd

 Ez volt a Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál részeként Agárdon 2013 tavaszán létrehozott Össztűz. Közvetlenül a Velencei-tó partjára építhettük az eddig legnagyobb ilyen típusú munkát. Az építmény egy labirintus, a hely adta tájolási lehetőségek, statikai és ergonómiai szempontok, valamint a plasztika körbe- és átjárhatóságát figyelembe vevő arányok együtteséből rajzolódott ki. Két nap alatt hat köbméter homokot, tizenkét raklap téglát és két erdei m³ fát használtunk fel a munkához. Áprilishoz híven az építés során számtalanszor eredt el az eső, de ez talán csak még jobban összerántotta a hallgatói teamet.[9]

Verőce

A legfiatalabb Össztűz 2013 legmelegebb napján épült meg a verőcei Duna-parton a Ferenczy Múzeum - Gorka Kerámia Kiállítása által első alkalommal rendezett Gorka Tűz Fesztiválon. A fesztivál egyik meghívott vendégeként az Össztüzet hallgatóimmal és a fesztivál lelkes résztvevőivel építettünk meg. Utólag be kellett lássuk, hogy a „10 tonna” című munka nem jött volna létre, ha nem tudunk 30 percenként negyed órát a strand hideg zuhanya alatt, vagy a Dunában hűsölve tölteni. A projekt sikerének másik két létfontosságú eleme a jéghideg sör és – minden skót vicc ellenére – az azzal együtt fogyasztott hideg dinnye voltak.[10]

Tapasztalatok

Egy-egy ilyen projekt megvalósítása alkalmas tapasztalati tanulásra (experimental learning). Az ezekhez hasonló „éles” helyzetek  - ahol a helyi adottságok, rendelkezésre álló eszközök, anyagi korlátok, biztonsági előírások, időjárás, szállítmányozás, csapattársak véleménye együttesen határozzák meg a projektek során kívánatos döntéseket  -  képesek igazi tanulási élmények kiváltására is.
A megvalósításhoz rendelkezésre álló rövid idő miatt még inkább fontos, hogy minden résztvevő találjon valamilyen motivációt. „Meggyőzhetjük” magunkat a közös munka szépségéről, a teljes mértékben „jelen levés” pótolhatatlan élményével, vagy várakozással tekinthetünk az eredmény fenségére. Ez utóbbit a tűz idézi meg a plasztika működésének néhány órájára.
Mindenkinek vannak előképei és gyakran előítéletei is a tűzzel szemben. Nem feltétlenül a tűz, hanem az ahhoz köthető múltbéli élmények miatt vannak fenntartásaink. Tiltások, szabályok, felnőttek által kimondott veszély, félelem jelennek meg, fizikai és pszichikai válaszok indulnak el a jelenséggel való kapcsolatunk nyomán. Azonban a tonnányi fa begyújtása gyorsan túllép személyes tapasztalataink léptékén és újult erővel hat.
Ezek nem idegenek a tapasztalat alakítására építő művek által beindított vagy „tervezett” érzésektől és reakcióktól. Attól az Oskar Batchmann által jellemzett és a szürrealistáktól eredeztetett tapasztalat alakító művészettől, amelyek kifejeződési formája gyakran a tér szervezése körül mozog.[11]
A munka másik fontos aspektusa  maga a folyamat. A folyamat, amit nevezhetünk ünnepnek, eseménynek vagy happeningnek. A folyamat, amiben az idea, a maga nemében tökéletes építmény ideája, érvényre juttatása, megélése a cél. Mindezt azzal a tudattal, vagy pont annak az elnyomásával teszi az építő, hogy a mű pár órás létezése után ehhez a tervezett funkcióhoz képest az enyészeté lesz.[12]

Koleszár Ferenc DLA
Az Össztűz köztéri művészeti projekt szerzője
és szakmai vezetője



[4] Az említett munkákat Szabó Ádám Csaba, Víg Alíz, Erdei Viktor, Bernáth Szonja és Venczeli Viola készítették a Pixelhibák kurzusaimon 2009, 2010, 2011-ben.
[12] Említettem, hogy a mű kérész életű. Azonban az oda felhasznált téglák nem válnak teljesen értéktelenné, szemétté. Hol egy kémény, hol egy tornaterem, hol egy újabb plasztika, vagy gazdasági épület részeként élik tovább életüket. De ezt már jórészt a helyi közösségek szervezik és kivitelezik.